Írta: Iron11 2012. febr. 21. 17:05
Összefoglalva: egy nagyszerű futballista! Nemrégiben az egyik cimborámmal elmélkedtünk a néhány évvel ezelőtti Premier League küzdelmein. Azon évek felett nosztalgiáztunk, amikor még az Arsenalnak is voltak bajnoki esélyei, a Newcastle a negyedik helyért harcolt a még Abramovics nélküli Chelsea-vel, a Leedsben Harry Kewell és Mark Viduka ontották a gólokat és a címszereplő piros-fehér csíkos mezben ontotta a gólokat. Hajtás után arról az emberről, aki miatt Southampton mezt akartam venni Angliában, James Beattie-ről.
Írta: Scab 2011. aug. 30. 17:00
Anyagi gondok, csődvédelem, és ezekből kifolyólag létszám problémákkal kellett nekivágnia az idénynek a Portsmouthnak. Másfél hónapja már megénekeltük a helyzetet, azóta némi javulás érzékelhető – sikerült 22 fősre duzzasztani a keretet –, de idén sem a bajnoki címért fogunk menni. Két ismerős nevet is találunk az új igazolások között, az egyik Benjani Mwaruwari, a zimbabwei gólvágó, aki miután 2008-ban elhagyott minket, szétkoptatta a Manchester City padját, majd Sunderlandben és Blackburnben próbálkozott elenyésző sikerrel. A másik ismerősünknek U19-es EB-ről és U20-as VB-ről is van bronzérme. A Werder Brémától érkezett a Pompey leendő kilencese, Futács Márkó.
Írta: Prost Acer 2011. aug. 5. 20:05
Bizony-bizony. A hétvégén bemutatkozik a harmadosztály is, kisebb és nagyobb testvére mellett. A harmadosztály, melynek jelenlegi becses neve npower (kis n-el) League One! Latolgassunk esély, nézzünk forduló, elemezzünk erősítés!
Írta: CaNcOe 2011. aug. 4. 12:30
A cím a http://www.football-league.co.uk oldalnak a szlogenje, és azon apropóból lett ez a cím, hogy szombattól végre kapunk kenyeret és cirkuszt, vagyis elindulnak az angol másodosztály küzdelmei. Végre lesz újra "kick and rush", " mindenki mindenkit megverhet", "jobb ez a bajnokság, mint sok másik első osztályú", és a többi, és a többi... Öveket becsatolni, újabb őrült szezon következik! Következő megálló: 1. forduló.
Kommentek: 11 komment
Írta: Iron11 2011. júl. 29. 17:17

Már csak egy hét és kezdetét veszi az angol negyedosztályú bajnokság! A helyi angol családok már szorgosan húzzák ki a napokat a naptárból, hogy végre eljussanak a pirossal bekarikázott augusztus hatodikáig, amin ez áll: szezonrajt. Mit is várhatunk és kiktől? Hajtás után némi infó, leírás és egy kis játék.
Elolvasom »
Írta: Tommy_Gavin 2011. júl. 20. 17:00
Halmosi Péter előtt az sem tudtuk mi az, illetve tudtuk, de nem nagyon figyeltünk rá, aztán minden egy csapásra megváltozott. Szorítottunk a csapatnak, Petinek, hogy megállja a helyét a klubnál… majd szomorúan vettük tudomásul, hogy ő is megbukott… Most azonban egy másik Péter előtt nyílik lehetőség, ugyanott. Vajon ő megállja a helyét? Még nem tudjuk, de bízzunk benne! Az angol focit követők, kitalálhatják, hogy a mai tea mellé a Hull Cityt tálaljuk…
Elolvasom »
Írta: Iron11 2011. júl. 16. 17:00
Harry Kewell, Alan Smith, Mark Viduka, Paul Robinson, Dominic Matteo. Ismerősen cseng ez a sok kiváló futballista, ugye? És mi bennük a közös? Nekik sikerült jó csapattal és ilyen nevekkel kiesniük a Premier League-ből és három évvel utána még a Championshipből is. Olyan legendássá vált ez a cselekedetük, hogy az összes élvonalból kipottyanó klub menedzsere azzal kezdi a sajtótájékoztatót a kiesés után: We won't do a Leeds United! (Mi nem csinálunk Leeds United-et!). Mi is, ki is a Leeds UTD?
Elolvasom »
Írta: Iron11 2011. júl. 15. 17:00
A blog indulásakor egy-egy csapatot már bemutattunk és a kommentelők arra buzdítottak minket, hogy vigyük tovább ezt a remek "hagyományt". Mi pedig örömmel teljesítjük az olvasók igényeit! Választásom egy mára eltűnt, egykor nagyszerű csapatra esett, igaz ebből nem nehéz találni Angliában (Southampton, Leeds..). A csapat, amelyről szó lesz volt angol bajnok, BEK győztes, Európai Szuperkupa győztes, FA kupa, Liga kupa és Charity Shield győztes, manapság pedig a második vonal középső traktusát erősíti. Jó ötlet volt "Shinney" helyett focizni? Valószínűleg igen. De jön-e Robin Hood?...
Írta: Tommy_Gavin 2011. júl. 14. 17:00
A tegnapi délután is
ugyanúgy indult, ahogy a többi a nyár folyamán. Aztán élő focit közvetített a tv a nagy hőség ellenére is, ami már önmagában meglepő az uborkaszezonban. Ki játszott? A Liverpool és a kínai másodosztályú Guandong! Az utánpótlás vb, a női foci vb és a Copa América után üdítően hat egy európai klubcsapatot újralátni, még ha „csak” egy barátságos mérkőzésen is. Pláne akkor üdítő, ha a csapat összeállítása, egy bizonyos Gulácsi Péter nevével kezdődött…
Elolvasom »
Írta: Scab 2011. júl. 13. 17:00
Elkezdődött Angliában is az igazolásosdi. A Portsmouthnak pedig szüksége is van egy kis vérfrissítésre, hisz az előző szezonban igencsak vékony volt a kispad és zömében kölcsönjátékosok és ifisták alkották a keretet. Június eleje óta (ismét) új tulajdonosa van a klubnak - mint ahogy azt az előző poszt végén már olvashattátok - és remélhetőleg biztosítja is a feltételeket ahhoz, hogy egy, maximum két éven belül újra a PL-ben vitézkedhessünk. Három távozó mellett eddig öt érkezőt tudunk felmutatni, amivel a keret 14(!) fősre „duzzadt”, úgyhogy van még munka bőven, főleg, hogy nem csak hizlalni kell a keretet, hanem erősíteni is, hisz 16. helyünkre nem lehetünk büszkék. Hétfőn pedig lejátszottuk első felkészülési meccsünket is, szombaton pedig már a Chelsea lesz az ellenfél.
Írta: rhynn 2011. jún. 30. 11:28
Na, eljutottunk idáig is. A második legmagasabb osztályú angol futballbajnokságot is elérte a szervezett bűnözés elleni harc legújabb hulláma.
Míg nálunk tegnap kommandósok vettek őrizetbe 4 bírót és 3 volt futballistát, akik összeköttetésbe hozhatóak a nemzetközi (elsősorban ázsiai) fogadási csalásokkal, a nagyvilágban az egyik angol klubtulajdonost tartóztatták le többrendbeli pénzmosás vádjával, Hong Kongban. Összesen 59 millió fonttal nem tud elszámolni.
Kommandósok törtek rá a házában, s sikerült is őrizetbe venni. Mr. Carson Yeung 2009-ben vásárolta be magát a Birmingham csapatába, ahol jelenleg 29,9%-os részesedése van, s ezzel a klub legnagyobb tulajdonosa.
Elolvasom »
Írta: rhynn 2011. jún. 17. 17:00
Talán a második legismertebb fekete-fehér zebramezben játszó klub a Juventus, (az első természetesen a Newcastle United - ha most fintorogsz: Alan Shearer, hahó!), s mezének története is nagyon izgalmas, ráadásul erősen kapcsolódik blogunk témaköréhez.
A Juvét 1897-ben alapították, mégis 1903-tól viselték a zebrabőr felszerelést. Addig ugyanis cukifiús pinkben nyomultak, fekete csokornyakkendővel tévedésből, mivel az eredeti mezszállító rosszfajta mezeket vitt nekik (vajon mire vagy kire gondolhatott?).
Az egyik korai játékos édesapja követte el az ingeket, ezért mégse lehetett elégetni őket, s mivel 1903-ra teljesen kifakultak, bizony, újat kellett venni.
Elolvasom »
Írta: rhynn 2011. jún. 16. 17:00

Van az angol ötödosztályban egy kiscsapat, amelynek logója kisértetiesen hasonlít az FC Barcelona logojára. Bár egy fél napot eltöltöttem a miértek felkutatásával, igazából sehol nem találtam erre vonatkozó adatot.
A hasonló logón kívül még egy egyezés van a Barcával: a klubot lényegében itt is szurkolók irányították, ill. befolyásuk nagyon nagy a klub történéseire, pl. saját erőből építettek stadiont az '50-es években, s az új, 2006-os biostadiont is ők festették ki.
A klubot 1889-ben alapították, 10 évvel a Barcelona előtt az anglikán egyház helyi vezetői. Öt évvel később a csapat a helyi Mid Gloucestershire League (MGL) alapítótagja lett, mely az első olyan bajnokság volt a megyében, ami nem a bristoli csapatoknak szólt. Így az regionális bajnokság mellett az MGL-ben is szerepeltek, hiszen akkoriban egy-egy bajnokság csak pár csapatból állt, így érthetően a mérkőzések száma is alacsony volt. Az MGL 1902-ben megszűnt, helyette a Stroud League-be mentek (városi bajnokság), valamint a Dursley és környéke ligába, melyet meg is nyertek egy évvel később. 9 év kellett a Stroud liga megnyeréséhez, ekkor még Nailsworth and Forest Green United néven működtek, miután egyesültek a szomszéd csapattal.
Elolvasom »
Írta: Nitro32 2011. jún. 14. 12:04
A klub melyet Malcolm Glazer hatalomátvétele szült. Sokan ennyiben látják az FC United of Manchester létezésének okait. Tény, az amerikai tulajdonos szerepvállalása nélkül nem gyorsult volna fel ennyire az a folyamat, ami a szurkolók klubjának megszületéséhez vezetett, ám vétek lenne csak ebben látni ennek a történetnek az előzményeit. A Manchester United klasszikus értékeket valló szurkolói számára ez csak a jéghegy csúcsának számított. A televíziók befolyása, a pénzemberek harca, valamint az egyre több szalonszurkoló megjelenése a pofátlanul magas és kizsákmányoló jegyárakkal mind mind abba az irányba mutatott, előbb utóbb valami történni fog. Hogy június 14-én jelenik meg az FC United-ról szóló írásom, az nem véletlen. A klub ma napra pontosan 7 éves és ezzel a bejegyzéssel tisztelgek előttük.
Elolvasom »
Kommentek: 10 komment
Írta: Iron11 2011. jún. 13. 17:00
Hogyan válhat az ember egy másik ország sokadosztályú kis csapatának szurkolójává? A válasz pont olyan egyszerű, mint ahogy azt hinnénk: focis játék miatt. Az ember nagy csapatokkal könnyen sikereket érhet el ezekben, hiszen minden adott. A kihívás abban rejlik, ha kis csapatból próbálunk nagyot/nagyobbat kovácsolni. Valami hasonlóval próbálkoztam magam is a FIFA játéksorozat '07-es verziójában és bátran próbálja ki más is, a klub tökéletesen alkalmas rá - a játékban. Az életben persze nem megy így ripsz-ropsz a dolog, a hattyú nem garancia. Lehet még egy Swansea?...
Írta: Scab 2011. jún. 12. 17:00
Az Egyesült Királyság egyetlen sziget-városa. Kétszeres bajnok (1949, 1950), kétszeres FA-kupa győztes (1939, 2008). Tavaly négy tulajdonost is elfogyasztott, június elseje óta a Vladimir Antonov, Roman Dubov és Chris Akers által vezetett Convers Sports Initiatives a gazdi. Idén Steve Cotterill menedzselése alatt a 16. helyre jött be a gárda a Championshipben, 58 pontot szerezve. A klubot 1898-ban alapították, ősi ellensége riválisa a Soutampton. A csapat otthona a Fratton Park (20.821), beceneve „A kék hadsereg”. És három éve még így nézett ki a csapat: James - Glen Johnson, Campbell, Distin, Hreidarsson - Muntari, Bouba Diop, Lassana Diarra, Kranjcar - Defoe, Kanu. Ismerős játékosok? Pompey.
Elolvasom »
Írta: rhynn 2011. jún. 11. 17:00

Kiestünk! Ez a legrosszabb, ami történhetett velünk, az anyagi és morális csőd szélére sodródott kedvenc együttesünk. Elbúcsúztunk a ligától, most egy teljesen új világ következik számunkra. Ez már nem a Football League, ez a Conference, a félamatőr favágók és félprofi hentesek világa.
Mindez Ben Hutchinson nélkül, de Bob Doriannel az ügyvezetői székben, aki minden baj forrása: 2010 júniusában lett a klubvezető, s idei teljesítménye egy nagy 0 maradt (utolsó előtti hely a tabellán, anyagi csőd, elutasított befektetőjelölt, Chris Sutton, stb.), most pedig professzionális hóhérként nekiállt a klub feldarabolásának.
Elolvasom »
Írta: rhynn 2011. jún. 10. 17:00
1871. Ekkor indult útjára a világ első hivatalos futballtornája, az angol FA kupa, s a futball-láz azóta se csitult. Akkoriban még tudományos futballt játszottak (nem vicc, tényleg így hívták), aztán jött a kombinációs játék (másnéven cambridge-i futball), igazi úri muri volt ez.
Összeállt az angol válogatott is, lejátszotta a világ első válogatott mérkőzését, s otthon sokáig verhetetlen volt (egy kilencgólos mérkőzés rémlik).
1870-ben, tehát már az FA kupa elindítása előtt merült fel a gondolat C.W. Alcockban, aki a skót származású játékosokat szerette volna összehozni egy csapatba, s kihívta voolna az angol futballistákat. Ezt a kihívást a skót újságokban is megjelentette, például a Glasgow Heraldban. Választ nem kapott rá.
A gond ugyanis az volt, hogy ő a szövetségi játék (az FA szabályzata alapján történő foci) nagy pártolója volt, a skótok pedig (elvből) más szabályokkal játszottak. Éppen ezért Londonba kellett utaznia, s ott keresett skót származású játékosokat. A helyi Queens Park FC (a Sheffield FC és a Royal Engineers AFC mellett a szövetség alapítói) egyik "sztárja" skót felmenőkkel is rendelkezett, s amikor őt látta játszani, rájött, hogy a Glasgow-i szabályok nem is különböznek annyira a londonitól. Innen pedig nem volt nehéz elérnie, hogy a két csapatot egységes szabályrendszer alatt mérkőztesse egymással, s így került megrendezésre az első válogatott mérkőzés...
Persze ez mind a történelem része, manapság már teljesen más az angol ligafutball... mégis ilyen, s ehhez hasonló legendák teszik nagyszerűvé a britfocit. Mert a britfoci külön fogalom, legalább annyira különbözik a BL-ben és a PL-ben látható futballtól, mint a magyar foci.
S ezen a blogon erről fogunk írni, remélhetőleg jó sokat.
Elolvasom »